• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +3620 208-96-07

Két nap az utánpótlás foci jegyében

 

A DUFKSE szervezésében két nap alatt 26 csapat közel 300 játékosa vett részt, a március 03-án valamint a március 11-én megrendezett DUFKSE Utánpótlás Kupán, melynek helyszíne az Arany-Körösi Általános Iskola volt!

Öt korosztály csapatai mérkőzhettek meg egymással U7-U12 korosztályig. A torna célja az volt, hogy ezeknek a korosztályoknak a versenyeztetését biztosítsuk a téli időszakban is, valamint a sportbaráti kapcsolatokat előre segítsük. A tornákon a következő csapatok képviselték egyesületüket: PAKSI FC, HOLLER UFC, RÁCALMÁSI LURKÓ, IVÁNCSA KSE, TOLNA VFC, a DPASE, valamint a házigazda DUFKSE csapatai.

Nagyszerű mérkőzéseket láthattak a kilátogató szülők és spotbarátok. Voltak komoly rendszerben játszó csapatok és voltak csapaton belüli egyénileg is kimagasló teljesítményt nyújtó játékos palánták. Szoros eredmények születtek minden korosztályban, az elsődleges azonban nem az eredmény, sokkal inkább a játéklehetőség volt! Aki részt vett az eseményen mindenki győztesnek mondhatta magát, hiszen képviselte egyesületét és játszhatta a világ legvarázslatosabb játékát, a FOCIT! Az eredmények kiosztásában lelkesen segített Lengyel Ferenc a 2000-ben Magyar Bajnokságot nyert Dunaferr csapatának csapatkapitánya! Köszönjük Feri!
Az U7-es korosztály győztese a DUFKSE csapata lett, U9-ben a PAKSI FC, U10-ben a TOLNA, U11-ben szintén a TOLNA csapata, valamint U12-ben a PAKSI FC csapata vitte haza a kupát.